Egy érzést leírni elég nehéz feladat. Mégis meg kell próbálkoznunk ezzel, hiszen már fogalommá vált és elmondhatjuk, hogy világkörüli útra indult a „Kunbábonyi életérzés”
Byron (Horváth-Kertész Balázs) leírta a történetét és tudományos hátterét is megvilágította:
A Kunbábonyi életérzés az Aurórában megtartott közösségi tervezés eredménye és a hangulatfelelős-Atmoszféra csoportban született. Ott tudatosult bennünk, hogy mindenki úgy tekint Kunbábonyra, mint a közös eredőre és összetartozásunk szimbólumára. Addig is sejtettem, de ott lett világos, hogy Kunbábony-élménye mindannyiunkban fogalommá vált. Kunbábony a bizonyitéka annak, hogy létezik egy közös világ ahol mi mind otthon vagyunk, és az addig átélt elszigeteltség szinte mindannyiunknak itt- Kunbábonyban ért véget. Azt a felemelő érzést, hogy sokan vagyunk, akik azonos értékrendben és azonos célokért küzdenek már máshol is tapasztaltuk, de ez több. Kunbábony egy olyan hely, ahol mindig! megtalálhatjuk egymást és még közelebb is léphetünk egymáshoz, ami igazán felemelő érzés. Ez az érzelmi élmény, legalább annyi erőt ad a ránk váró nehézségek leküzdésében, mint a tudásszerzés és a közös stratégiázás. Ennek megfelelően fontos szempont volt, hogy ne csak az agyra, hanem szívre is hasson az Országos Találkozó programkínálata. Részben taktikai eszköz is volt, hogy legyenek olyan helyszínek, programok, ahol élményként élhetjük meg a közösséghez tartozást. Ezt a szimbólumot a haza találás-otthon vagyok-van otthonom, élménynek a felemelő energiáját, akartam megragadni ebben a képben. Ennek persze van egy teoretikus háttere is, Pierre Nora* foglakozott sokat a szimbolikus helyszín identitásképző hatásával, akinek a munkássága sokat formált a nagy kulturális projkteken az elmúlt 30 évben. Az ő lieu de mémoire- fogalma rávezetett arra, hogy meg kell becsülni a kollektív emlékek hordozójaként megjelenő helyszíneket és nem csak akkor amikor a dicső múlt irányából építik az aktuális jelent, hanem már akkor is amikor még az éppen megélt jelenből építik a jövő dicsőségét. – Ezt értem alatta.
*Pazar stilusban ír: “Az emlékezet-ideológiák vége ez, vége mindannak, ami biztosította a rendszeres átjárást a múltból a jövőbe, vagy megmutatta, hogy a múltból mit kellene megtartani a jövő számára, lett légyen szó reakcióról, fejlődésről vagy akár a forradalomról. Sőt, maga a történeti észlelés módja az, mely a média révén bámulatosan kitágult, az aktualitás múlandó hártyájával helyettesítvén a hagyományra ráhajló emlékezet intimitását.”